Hajbeültetés, hajátültetés

A férfiak nagy része rettegve áll reggelente a tükör előtt, figyelve haja ritkulását. Mások pedig a kopasz fejet kedvelik. Természetesen ez a kérdés is esztétikai jellegű, mindenkinek más és más tetszhet. Szerencsére napjainkban a plasztikai sebészet erre is felfigyelt és megoldásokat ajánl, mint például a hajátültetés.

 

A hagyományos műtéteknél a kopasz terület kimetszése után hajas területről lebenyt forgattak át. Ennek a beavatkozásnak mára már van hatékonyabb fejlesztése, hiszen a régi módszerrel jelentős hegvonal volt látható.  
Kisebb, kb fél cm-es kör alakú területek (pogácsák) átültetésével 10-20 hajhagymát hozhatunk pogácsánként a hátsó dús területről az elülső kopasz területre. Egyszerre 50-100 „pogácsa” átültetése végezhető. Az eljárás mindenképpen gyorsnak tekinthető, azonban hátránya is van, hiszen az átültetett hagymák életképessége bizonytalan.

 Hajbeültetés, haj átültetés

Sajnos sok esetben 50 %-át is elveszíthetik. A kihullott területeken pedig látszanak a kis kerek hegvonalak. Emiatt egyre kisebb pogácsák alkalmazása után ma már a szálankénti mikrograft technika terjedt el, amivel éppen a korábban felsorolt problémák elkerülhetőek. 

A mikrograft átültetésnél ugyanis a tarkó dús hajterületéről kimetszünk egy vékony csíkot, ami kb 1000 hagymát tartalmaz és ezt a bőrdarabot nagyításban olyan apró darabokra vágjuk, hogy egy-két hagyma legyen csupán a bőrdarabokban. Ezután történik a kopasz területen metszésekkel vagy lézerrel a piciny 1-2 mm-es befogadó lyukak kialakítása. Ezekbe a lyukakba egy- két   hajhagyma kerül. Egy-két napig a szálankénti beültetés után is kötés kell, hogy legyen a fejen. A beavatkozást igen hamar, mintegy hat nap után követheti hajmosás. Ha a páciens megfelelően türelmes, akkor ez a beavatkozás helyi érzéstelenítéssel is elvégezhető. A műtét kb. három órát vesz igénybe, miközben 500-800 hajhagyma átültetése történik. Természetesen mindezzel nem zárult le a folyamat, hiszen két- három alkalommal ismételni kell az eljárást megfelelő hajsűrűség eléréséhez. A várható végleges megtapadás kb 80-90 %. Ezután az eredmény már tartós, mivel a tarkó területéről származó hajhagymák hormonális érzékenysége kisebb, mint az elülső hagymáké. Ezeket az átültetett szálakat a további kopaszodás nem érinti.